Magánbeszélgetés

Antalovics Péter verseiről a verssorai beszélnek legszemléletesebben: gránitba öntött képek, gyönyörű metafizika, csendes sírás a falon túlról, csupasz vidék fölött a kétség gomolyog, és a ködös kavargásban átlátszóvá válnak az arcok. Alámondott történelem ez, részenként érthető nyomor, a tó tükrében idegen árnyékok, az áramlás a mélyben körbeér. Áramlik itt minden, mert minden mindennel össze: az őserő a jövő nélküli jövővel, akkor is, amikor a felejtés vegytiszta, a tudat pedig zavaros.

Amikor nem vagyunk egyedül, akkor is egyedül vagyunk e sorokban, anélkül talán, hogy az önmagunkhoz visszavezető útra mindig rátalálnánk. Mert minden attól lesz igaz, hogy sosem történik meg.
(Aaron Blumm)