„Ha az anya nyelv, akkor a nyelv hús, ami fájni és vérezni tud. Bíró Tímea kötetében folyton körülötte ólálkodnak a kutyák. A Moldva olvasásának egyik legnagyobb kérdése, hogy ki az a rendhagyó beszélő, aki átküzdi magát az ugató testeken, hogy a véraláfutásokról szóljon. Aki törött bordával, vérző orral is kísérletezik. És nem feledkezik el a tagadószavakról sem, hiszen tudja már, hogy velük nem lehet emberhez méltó életet élni. (…)

Most Terék Anna verses trilógiáját foghatja kezében az olvasó, amelyben bizony – igen keményen – erről van szó. Nem véletlenül írtam trilógiát. Mindhárom kötet (Duna utca, Halott nők, Háttal a napnak) egységes nyelvezettel bír, és bár ritkán szoktunk verseskötetet úgy olvasni, ahogyan regényt – azaz elejétől a végéig –, én mégis ezt javasolnám az olvasóknak. (A Duna utca esetében maga a szerző is mintha erre tenne javaslatot, valószínűleg ezért összefüggő versek az alcíme.)