„Ha türelemmel gondolkodom ezekről a mondatokról, az jut eszembe, milyen furcsán is tudunk mi szeretni. Akár valamit, akár egymást. Mi, vajdaságiak, mi, magyarok. Mintha zsigerileg lennénk képtelenek a szeretettel, gyengédséggel való nevelésre. Ironikusak vagyunk, cinikusak, szemrehányunk, kioktatunk, puszta jóindulatból marjuk egymást gúnnyal, mintha ki lennénk fordítva, a húsunk lenne a bőrünk fölött, hogy aztán könnyen mutassuk meg mégis, hol van a gyenge pontunk: az egész felületünkön. Mintha ki lennének fordítva a mondataink is, a szeretetünk is. Gúnnyal, cinikusan adjuk át egymásnak a tudásunkat, ironikusan osztjuk meg a gondolatainkat. Ha ebből a szemszögből nézzük a Rokon Ilonka-képeket, láthatjuk: egy ember életének összes jó tanácsa megtalálható rajtuk. Intések, óvások, értékrend, iránymutatás.”Terék Anna

„Ha az anya nyelv, akkor a nyelv hús, ami fájni és vérezni tud. Bíró Tímea kötetében folyton körülötte ólálkodnak a kutyák. A Moldva olvasásának egyik legnagyobb kérdése, hogy ki az a rendhagyó beszélő, aki átküzdi magát az ugató testeken, hogy a véraláfutásokról szóljon. Aki törött bordával, vérző orral is kísérletezik. És nem feledkezik el a tagadószavakról sem, hiszen tudja már, hogy velük nem lehet emberhez méltó életet élni. (…)