„Kada sa strpljenjem razmišljam o ovim rečenicama, pada mi na pamet koliko čudno znamo da volimo. Bilo da volimo nešto, bilo jedni druge. Mi, vojvođanski Mađari. Kao da smo urođeno nesposobni da odgajamo ljubavlju i nežnošću. Ironicni smo, cinični, prebacujemo, poučavamo, iz puke dobre namere ujedamo jedni druge podsmehom, kao da smo izvrnuti naopačke, pa nam je meso preko kože, da bismo lakše pokazali gde nam je slaba tačka: na celoj površini. Kao da su i naše rečenice izvrnute, i naša ljubav takođe. Sa podsmehom, cinično prenosimo jedni drugima svoje znanje, ironično delimo svoje misli. Ako iz ovog ugla posmatramo slike Rokon Ilonke, možemo videti: na njima se nalazi saveti za čitav jedan ljudski život. Opomene, upozorenja, sistem vrednosti, putokazi.“

„Ha az anya nyelv, akkor a nyelv hús, ami fájni és vérezni tud. Bíró Tímea kötetében folyton körülötte ólálkodnak a kutyák. A Moldva olvasásának egyik legnagyobb kérdése, hogy ki az a rendhagyó beszélő, aki átküzdi magát az ugató testeken, hogy a véraláfutásokról szóljon. Aki törött bordával, vérző orral is kísérletezik. És nem feledkezik el a tagadószavakról sem, hiszen tudja már, hogy velük nem lehet emberhez méltó életet élni. (…)